Fémkereső verseny és találkozó
2004. október 23.
 

VISSZA

Eredménytáblázat

Beszámoló

Gépek   A borongós idő ellenére is szép számban gyűltünk össze a szélrózsa minden irányából egy szigetszentmiklósi parkolóban, majd hosszú konvojban indultunk Ürbőpusztára, ahol megvártuk a később érkezőket. A helyi csárdában és kisboltban lehetett élelmiszert és főleg jóféle lélekmelegítőt szerezni, de szerencsére csak egy versenyző dőlt ki a verseny kezdete előtt. A nevezéshez sorszámot húztak a jelentkezők, és ez alapján került (ál)nevük a nevezési listára (vagyis egy kockás füzetbe). Néhány hölgyversenyzőt rá kellett ugyan beszélni a nevezésre, de ez zökkenőmentesen lezajlott, még tettlegességre sem volt szükség. Akinek nem volt műszere, annak gyorsan adtunk egyet, ne találhasson kifogást.
   A versenyzők között minden korosztály képviselve volt, egyaránt akadtak kezdők és profik is. A műszerek is igen változatosak voltak, Kurszángabi pl. saját gyártmányú fémkeresővel nevezett.
  A tesztpályán közben be lehetett állítani a műszereket a keresendő fémtárgyakra, amelyek az első fordulóban 5 Ft-os nagyságú számozott alukorongok voltak, a második fordulóban már kisebb tárgyakat is kellett keresni.
TesztpályaA szemfülesebbek eközben ezüstgyűrűket találhattak, amelyeknek patinája kissé elütött a szokásos alfölditől, bár ez nem mindenkinek volt gyanús. Ezeket egy balatoni keresőzésben jártas barátunk "veszítette el".
  A verseny első fordulójára egy négyzetekre osztott füves (jó kötött) talajon került sor, ahol a 10-10 db. alu "érmét" kellett minél hamarabb "kikütyüzni". A korongok nem voltak mélyen, meg lehetett találni őket az összes műszerrel.
Első fordulóSorakozó 

 

 

 

 

    Külön időpontban zajlott a versengés a páros, ill. a páratlan számú pályákon, hogy a műszerek ne zavarják egymást. A két forduló 40-40 percig tartott. Sok múlott a versenyzők gyakorlatán, de a szerencsén is, mert az előző napi "ültetés" nem sikerült minden pályán tökéletesre. Hiába, "nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék".
Többen sok időt buktak azon, hogy bár gyorsan összeszedték az érméket, nem tudtak tízig elszámolni, így aztán kerestek tovább.
   Rövid szünet után a versenyzők felvonultak a második pálya szélére. Ezt a feltárcsázott területet a rendezők bevetették alu és apró réz korongokkal, amelyekből adott idő alatt kellett minél többet összeszedni.
Második fordulóJelzésre indult az egy órán kersztül tartó küzdelem és mint a varjak lepték el a földet a keresőzők. A korongok igen jó hányada került elő ez idő alatt, egyesek szinte boszorkányos ügyességgel kapkodták ki őket.
Néhány "depó" is volt elrejtve, ezek gravírozott rézlapok voltak.
Az egy óra letelte után következett a leletek összeszámlálása, és bediktálása.

BoszorkányFestmény 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Eddigre elkészült a bográcsban, szabadban főtt szürkemarha-gulyás (egyesek szerint pörkölt), amit a keresősök boszorkánya osztott ki az éhező vendégseregnek. Egyesek jó étvággyal fogyasztották, mások kissé piszkálták. Az étel fura íze kisebb részben az ősi szürkemarhának, nagyobb részben annak pálinkának volt köszönhető, amit a csárdában mérnek és a szakácsok is szeretik... A kutyának mindenesetre jó napja volt.
   Ebéd után megtekinthettük a csárdában elhelyezett kolompgyűjteményt, és meghallgathattuk néhánynak a hangját is. Az esetleges halláskárosodásért a rendezők felelősséget nem vállalnak.
  A következő programpont a díjkiosztó volt az erre a célra lefoglalt étteremben, Szigetszentmiklóson.
Külön jutalmat kapott minden női és gyerek induló, egy római kori mécses egy-egy hiteles másolatát.
Mindkét forduló első három helyezettje kapott díjat, és a három fős csapatok összesített pontszáma alapján is díjakat kaptak a csapattagok. Volt aki többször is ki lett tüntetve. Üveg serlegek, érmek, Tesoro fémkereső, kapa, ultrahangos tisztító, pinpointer, palackozott borok, mécsesek kerültek kiosztásra.
A depót jelképező rézlemezkék megtalálói különjutalomban részesültek, az "M" jelzésűek egy-egy mécsest értek (végül csak megszabadultunk attól a rengeteg mécsestől), a "K" jelzésűért egy arab kardot kapott a megtaláló.
A végén a legjobb összesített eredménnyel rendelkező Gábriel, a keresősök királya került megkoronázásra egy vándor koronával, amelyet ezentúl minden versenyen a legjobban szereplő versenyző kap meg.
   De csak ezután jött a meglepetés: Candax (aki a Mikulás rokona) emelkedett szólásra és a rendezőket megajándékozta egy csodálatos festménnyel.
   A buli vacsorával folytatódott, amit néhányan majdnem éjfélig meghosszabbítottak.
   A következő verseny márciusban lesz.

 Eredménytáblázat

A  kategória

Rajtszám          név                  idő                   helyezés

7.                     Károly             5,41 perc         1

43.                   Zoli                  6,30                 2

38.                   Candax            6,40                 3

33.                   Gábriel            6,58                 4

21.                   Józsi                7,24                 5

45.                   M. Sanyi          7,52                 6

18.                   V. Lajos          8,03                 7

35.                   G. Józsi            8,36                 8

11.                   T. Laci             9,15                 9

44.                   Sanda              10,32               10

10.                   K. Roland        11,00               11

32.                   H. Balázs         11,01               12

4.                     W.                   11,02               13

14.                   B. Krisztián      13,11               14

5.                     J. Bea              14,44               15

26.                   K. Niki            15,48               16

28.                   K. Bea             20,04               17

23.                   J. D. Anett       21,19               18

13.                   Sch. Vera        23,25               19

36.                   Sz. Zoli            24,52               20

41.                   Zsana               25,42               21

15.                   R. András        27.09               22

22.                   Onam              31,00               23

1.                     K. Laci            39.00               24

34.                   K. Attila           40.00               25

27.                   Váncsa            40.00               26

47.                   M. István         40,00               27

17.                   F. Attila           40.00               28

6.                     Santy               40.00               29

24.                   V. Egér            40.00               30

8.                     M. Balázs        40.00               31

B         kategória

Rajtszám          név                  db szám           helyezés

21.                   Józsi                168                  1

33.                   Gábriel            161                  2

44.                   Sanda              150                  3

38.                   Candax            143                  4

32.                   H. Balázs         132                  5

7.                     V. Károly        123                  6

43.                   K. Zoli             122                  7

35.                   G. Józsi            117                  8

18.                   Varga L.          104                  9

45.                   M. Sanyi          100                  10

8.                     M. Balázs        93                    11

22.                   Onam              91                    12

17.                   F.Attila            88                    13

1.                     K. Laci            81                    14

13.                   Sch. Vera        77                    15

34.                   K. Attila           74                    16

28.                   K. Bea             71                    17

14.                   B. Krisztián      67                    18

11.                   T. Laci             58                    19

4.                     W.                   58                    19

15.                   R. András        57                    20

6.                     Santy               53                    21

26.                   K. Niki            51                    22

23.                   J. D. Anett       48                    23

24.                   V. Egér            39                    23

5.                     J. Bea              38                    24

36.                   Sz. Zoli            33                    25

10.                   K. Roland        32                    26

27.                   Váncsa            28                    28

47.                   M. István         16                    29

Csapatverseny eredménye az A /összesített eredmény rangsorban/ és B versenypályán /összesített eredmény rangsorban/ átlaga alapján az alábbi lett:

I.

Elite kommandó /rajtszámaik: 7,43,44/

Összesített idő: 22,03 perc

Összesített db:  356

Abszolút elsők, mind időben, mind db-ra

II.

Advantage csapat /rajtszámaik: 33,32,13/

Összesített idő: 40,84 perc /időben 3. hely/

Összesített db: 370 /db-ra 2. hely/

Átlagolva második helyezés

III.

Királyok csapata /rajtszámaik: 18,10,28/

Összesített idő: 39,07 perc /2. hely/

Összesített db: 207 /6. hely/

Átlagolva harmadik helyezés

IV.

Candax csapat /rajtszámaik: 38,22,35/

Összesített idő: 45,76

Összesített db: 351

Abszolút negyedik helyezés, mindkét összesített eredmény alapján

V.

Automosók csapata /rajtszámaik: 21,45,17/

Összesített idő: 54,76 perc /5. hely/

Összesített db: 356 /3. hely/

Átlagolva szintén negyedik helyezés lenne, abszolút összesítésben azonban Candax csapat

megelőzte az Autómosókat

VI.

Nyertes csapat /rajtszámuk: 34,1,11/

Összesített idő: 89,15 /8.hely/

Összesítettdb: 213 /5.hely/

Átlagolva hatodik helyezés

VII.

XP csapat /rajtszámuk: 27,5,8/

Összesített idő: 94,44 perc

Összesített db: 159

Abszolút hetedik helyezés

VII.

Köpködő Bányalovak /rajtszámuk: 24,6,4/

Összesített idő: 91,02 perc /6.hely/

Összesített db: 150 /8. hely/

Átlagolva hetedik helyezés

A és B kategória első három helyezettje között az átlagolt legjobb eredményt

a 33-as rajtszámú Gábriel érte el. Ideje A pályán 6,58 perc, B pályán 161 db lapka volt.

Átlagolva a második legjobb a 21-es rajtszámú Józsi  volt, a harmadik helyen a 38-as rajtszámú Candax végzett.